7 év után megszűnik a vasúti díjkedvezmény

2017-es bevezetése óta rengeteg Ötpróbázó élt a MÁV-Start Zrt. által biztosított 50%-os utazási díjkedvezménnyel, amely már csak idén júniusban vehető igénybe, utána megszűnik.

Az Ötpróba szervezőcsapata szeretné köszönetét kinyilvánítani a MÁV-Start Zrt. felé, akik az elmúlt hét esztendőben éves szinten mintegy 150-200 szabadidősport-esemény helyszínére biztosítottak számunkra, pontosabban az Ötpróbázóink számára 50%-os utazási díjkedvezményt. A félárú Ötpróba-kedvezményt sokan vették igénybe, volt tehát rá igény, azonban az elmúlt hónapok során bevezetett egyéb, még kedvezőbb utazási lehetőségek megléte indokolatlanná tette ennek a konstrukciónak a további fenntartását.

A 2024. júniusi Ötpróba-események kapcsán még lehet élni a kedvezménnyel, de július 1-jétől már nem lesz érvényben, így a jegypénztárakban sem tudtok majd erre hivatkozni. A fentebb említett kedvező utazási lehetőségek közül néhányat itt is megemlítünk, amelyek által adott esetben még a korábbi félárú kedvezménynél is olcsóbban lehet eljutni egy-egy sportesemény helyszínére:

  • 24 órás vármegyebérlet(„Vármegye24” napijegy): 999 Ft – ebből akár több vármegyére is vásárolható,
  • 24 órás országbérlet („Magyarország24” napijegy): 4999 Ft – korlátlan vármegyei felhasználás,
  • a MÁV-Volán Csoport járatain minden 14 év alatti és 65 év feletti utas díjmentesen, míg a 14 és 25 év közötti utasok féláron utazhatnak.