Ötpróbázz.hu, egy új éra kezdete

A csapból is ez folyik mostanság, mégsem győzzük hangsúlyozni: 2024. június 1-jén elkezdődött az Ötpróba szabadidősport-sorozat Los Angeles-i ciklusa. A program szabályrendszere mellett az elérhetősége is változott, és innentől a www.otprobazz.hu oldalon található. Az új honlap új funkciókat is tartalmaz, amelyeket érdemes alaposabban is szemügyre venni.

Hosszú út vezet Párizsból Los Angelesbe: négy év és megannyi kihívás jellemzi majd az Ötpróba legújabb etapját, amely során négyféle jutalomban részesülnek majd a legkitartóbbak. A 10-20-40 és 80 pont után járó ajándékokról és a változó szabályrendszerről ebben a cikkünkben már írtunk bővebben is, érdemes elolvasni. A felsoroltakon kívül az Ötpróba honlapja is komoly változásokon megy keresztül és egyfajta ráncfelvarrásokon esik át. Az újításokat az alábbiakban össze is foglaljuk:

  • Szeretnénk pontosabb képet kapni az Ötpróbázók sportolási szokásairól, ezért minden regisztrált Ötpróbázó kapni fog egy rövid kérdőívet, amelynek a kitöltésével hozzájárul ahhoz, hogy még testhezállóbb programokat ajánljunk majd a figyelmébe a jövőben.
  • Aki részt vesz egy pontszerző eseményen, miután a pontjai jóváíródtak, értékelheti azt a rendezvényt, amelyen teljesített. Szeretnénk felmérni az események színvonalát, amely kapcsán hatalmas segítséget jelent majd számunkra az összes ilyen értékelés!
  • A statisztikák szerelmesei igazán örülni fognak, ugyanis számtalan mérőszám alapján fogjuk tárolni és közzétenni a teljesítéseket: a „szokásos” nemek és korcsoportok szerinti rangsorolás mellett lehet majd szűrni sportágakra, sőt, abszolút újításként régiókra is. A megszerzett pontszámok mellet a teljesített események száma alapján is lehet majd böngészni az új honlapunkon – megéri tehát gyakran belépni, mivel ezek a tabellák csak a regisztrált felhasználók számára lesznek elérhetők.
  • A 10 pontos jutalomként járó, 5000 forint értékű nevezési vouchert kizárólag az Ötpróba profiljába belépve fogják tudni igénybe venni az arra jogosultak. Akinek összegyűlt a 10 pontja, annak a rendszer automatikusan felkínálja majd a beváltás lehetőségét (a szokásos heti hírlevelekben mindenki tájékoztatást kap majd a pontjai állásáról és az átvehető jutalmai köréről is), amely során az Ötpróbázó kiválaszthatja az adott naptári év eseményei közül azt, amelyen felhasználná a voucherét. Erről szinte azonnal értesítést kap a rendezvény szervezője is, aki így tud számolni a nevezővel. Innentől a beváltásnak két útja lesz: az Ötpróbázó vagy kap a rendszeren belül egy kuponkódot, amelyet kizárólag az általa kiválasztott eseményre történő online nevezés során tud felhasználni (és ezáltal 5000 forinttal kevesebbet kell fizetnie a nevezésért), vagy az adott rendezvény helyszíni nevezése során fogja tudni bemutatni a voucherét, és ott kap majd 5000 forint kedvezményt a szervezőktől. A beváltás módja nem az Ötpróbázó döntésén múlik, hanem az esemény szervezője jelzi előre, melyik felhasználási metódusra van nála lehetőség.

A fentebb felsoroltakon túl a korábban már megszokott funkciók és tartalmak, mint az eseménynaptár, az összegyűjtött pontok, teljesített események, GeoGo útvonalak nyomonkövetése, átvehető garantált jutalmak és az összegyűjtött sorsjegyek megtekintése, a pontproblémák megoldásához szükséges Üzenőfal kezelése, vagy a hírek, szabályzatok ugyanúgy megtalálhatók lesznek a www.otprobazz.hu felületen, ahogy korábban is.