Olyan kihívásra vágysz, amit nem unsz meg egyhamar és még motivál is? Vadon Jani és a GeoGo sportapplikáció most ezt is elhozta Neked.
A korábbi népszerű rádiós műsorvezető novemberben lett az Ötpróba virtuális „lába”, az ingyenesen letölthető GeoGo alkalmazás arca és hangja, tevékenysége azonban korántsem merül ki abban, hogy beszél a sportolásról. Aki kicsit is nyomon követi János munkásságát, pontosan tudja, hogy maga is igen aktív szabadidősportoló, aki többek között a hazai várakat is meghódította már, mióta otthagyta a rádiózást, és folyamatosan keresi az új kihívásokat. Most speciel saját maga talált ki egyet.
Az izgalmas kihívás 10 különböző – egyébként Ötpróba pontszerző – GeoGo útvonallal veszi kezdetét, mindegyiket személyesen hozta létre vagy tesztelte és járta végig Jani, aki arra is ügyelt, hogy mindenféle mozgásforma képviseltesse magát, a pályák pedig hazánk legszebb területein helyezkedjenek el. Aki az érintett útvonalak közül legalább 5-öt teljesít, háromhavonta sorsoláson vesz részt, ahol egy Garmin okosórát nyerhet, aki pedig 2025-ben 10 útvonalat is abszolvál, részt vesz a december 15-i fődíj sorsoláson, amelyen egy Kellys Spider 70 29” M-es méretű kerékpárt nyerhet!
Csak, hogy fokozzuk a harci kedvet: azoknak, akik elérik menet közben a 10 sikeresen teljesített különböző útvonalat, garantált jutalom jár, azoknak pedig, akik egy-egy útvonalon még le is nyomják Janit, azaz jobb (gyorsabb) szintidőt teljesítenek, mint a GeoGo-nagykövet, személyesen maga Vadon János fog egy elektronikus oklevélben gratulálni.
Összefoglalva: ha még nem tetted meg, töltsd le a GeoGo-t, vedd fel a Nyomd Janival! kihívást és teljesíts minél több útvonalat! Részletek a kihívásról a GeoGo app főoldalán és itt: https://nyomdjanival.geogo.hu/